BETÖLTÉS...

 

FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE

 ADÓ 1%

 

Budapesti Vonósok Alapítványa

 

18045518-2-41

 

Támogatásaikat hálásan fogadjuk az alábbi számlaszámunkra

 

OTP bank

11705008-20429681

 

 

 

 

  

 

 

 

Alapítvány

 

 

A nemzetközi Haydn Fesztivál története Haydn Fesztivál 2016

 

Haydn Fesztivál 2015

Haydn Fesztivál 2014

Haydn Fesztivál 2013
Haydn Fesztivál 2012

 

A Budapesti Vonósok kamarazenekar tagjai 1995-ben határozták el, hogy nyár közepén koncertsorozatot rendeznek a fertődi Eszterházy kastély csodálatos tükörtermében. A kastélyban működő múzeum akkori igazgatója, Bak Jolán nagy örömmel és szeretettel fogadta az ötletet, s a koncertsorozat - négy koncert négy egymást követő napon - HAYDN FESZTIVÁL címmel megvalósult. Mivel ezt megelőzően az Eszterházy kastélyban nem volt rendszeres zenei élet, a Budapesti Vonósok 1995-ös nagysikerű hangversenysorozata indította el azt a folyamatot, mely mára azt eredményezte, hogy a kastély ismét gazdag és sokszínű zenei programok vonzó helyszíne.

 

"A Budapesti Vonósok Nemzetközi Haydn Fesztiválja" azóta a kastély egyik legrangosabb zenei programjává nőtte ki magát, s már a második évben, 1996-ban azzal a koncepcióval lépett a közönség elé, mely ma is jellemzi: 10 nap alatt 7, esetenként 8, különböző összeállítású (zenekari-, kamara- és szóló-) koncert csendül fel. E hangversenyek közös vonása és elvárása, hogy műsorukon legalább egy Haydn-kompozíció szerepeljen, mely mű az őt megelőző, majd követő zenei korszakba ágyazódva szintén Joseph Haydn zenei nagyságát jelzi.

 

A második nagysikerű Fesztivál után az Együttes tagjai - látva az egyre fokozódó érdeklődést és fölmérve a koncertszervezéssel járó nehézségeket - fölkérték a nagy tapasztalattal rendelkező hangversenyrendezőt, Strém Kálmánt a "Budapesti Vonósok Haydn Fesztiváljá"-nak megszervezésére, aki ezt el is vállalta (a gyakorta különböző újságokban tévesen megjelenő információval ellentétben tehát nem Strém Kálmán a "Haydn Fesztivál" megalapítója, ő csak a harmadik évben csatlakozott lebonyolítóként a rendezvényhez).

 

Az elmúlt években a júliusi "Nemzetközi Haydn Fesztivál" a nyár egyik legvonzóbb zenei eseményévé vált, melynek során a koncertek mindegyike telt ház előtt csendül fel, s a közönség soraiban évről-évre visszatérő vendégeket üdvözölhetünk nem csak Magyarországról, de Ausztriából és Németországból is. A hazai és a nemzetközi zenei élet legrangosabb szólistái, együttesei mindig örömmel fogadják el a meghívást, kitüntetésnek érezve, hogy azon falak között léphetnek föl, ahol egykor maga Haydn muzsikált. Ugyanakkor az is elmondható, hogy a Budapesti Vonósok nyári hangversenysorozatai ráirányították a figyelmet a kastély meglehetősen mostoha állapotára, s ennek köszönhetően ma már zenei rendezvények egész sora várja a zenerajongókat a részben már felújított épületben. Sikerülni látszik tehát elérni azt az eredeti célkitűzést, hogy a fertődi Eszterházy-kastély - fénykorához hasonlóan - ismét eleven és sokszínű zenei események otthona legyen.

 

2009. júliusában Budapesti Vonósok kettős jubileumot ünnepeltek Fertőd-Eszterházán: Joseph Haydn halálának 200-ik, és a "Nemzetközi Haydn Fesztivál" 15-ik évfordulóját. E jubileumot az együttes világhírű művészek meghívásával és izgalmas koncertprogram összeállításával tette felejthetetlenné.

 

 

 
 

© 2017

Budapesti Vonósok Alapítványa
1036 Budapest, Kiskorona utca 7.

Jegyvásárlás:
 

+36 30 432-5931
jegy@budapestivonosok.hu

Titkár:
 

+36 70 886-2882
info@budapestivonosok.hu

 
Ez a weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. A weboldal további használatával ön jóváhagyja a cookie-k használatát.
További részletek >>>